A La Camisa Negra című dal számos európai slágerlista után a magyar rádiókat is meghódította: a Danubius Rádió egyik leghallgatottabb szerzeménye.

A kolumbiai származású Juanes hazájában és Dél-Amerikában már évek óta nagy népszerűségnek örvend, és már három lemeze jelent meg.

- Mikor kezdtél el zenélni és honnan jött a Juanes név?

- Egészen kicsi koromban, hétévesen kezdtem gitározni tanulni. Apám hívott Juanesnek, én pedig felnőttként is megtartottam a becenevemet. Hat évvel ezelőtt indult a szólókarrierem, 2000-ben jelent meg a bemutatkozó albumom Fijate Bien címmel.

- Mi ösztönzött arra, hogy kolumbiai zenét játssz?

- Hétéves koromban kifejezetten a családom miatt kezdtem el gitározni. Apám rengeteg kolumbiai dalt énekelt, a testvéreim pedig gitároztak.

Ők tanítottak meg engem is. Nagyon jól éreztem magam a közös zenélések-éneklések alkalmával, felléptünk iskolai rendezvényeken is, ahol főleg népdalokat játszottunk.

- Fiatalon a metálzenét is kipróbáltad…

- Igen, 14-15 éves koromban én voltam a frontember egy bandában. Amikor a zenekar megalakult, először csak gitároztam, később énekeltem. Nagyon jó tapasztalat volt, még akkor is, ha nem voltam hozzászokva ahhoz a zenei stílushoz. Rengeteg dolgot tanultam a zenéről, a színpadról és a hozzáállásról.

- Akkoriban milyen bandák voltak hatással rád?

- Tizenévesen óriási hatással volt rám a Metallica, rajtuk kívül még a Sepultura, Slayer, Black Sabbath és a Led Zeppelin is.

- A zenekar feloszlása után Los Angelesbe költöztél. Miért éppen oda?

- Nagyon vonzó városnak tűnt. A zenekar feloszlása után elhatároztam, hogy az államokba költözöm szerencsét próbálni és, hogy megmutassam, mire vagyok képes.

Először Miamiba mentem, de nem tetszett, majd átköltöztem New Yorkba, itt egy hónapot töltöttem, végül Los Angelesben kötöttem ki. Mihelyst megérkeztem, tudtam, hogy ez lesz az otthonom az elkövetkezendő két évben. Szóval elkezdtem dolgozni, demókat küldözgetni, házalni.

Nagyon nehéz volt, mert teljesen új világba csöppentem, nem ismertem senkit, engem sem ismertek. Klassz város, ugyanakkor nehéz barátokat szerezni. Fontos állomás volt az életemben, mert tisztába jöttem magammal, azzal, hogy honnan származom, és tudatosult bennem, hogy minden erőmmel a zenére kell koncentrálnom.

- Hogy találkoztál Gustavo Santaolalla producerrel?

- Néhány kolumbiai barátomon keresztül megismertem az Agony nevű zenekart és felajánlották, hogy álljak be közéjük basszusgitározni.

Később elküldtük a demónkat számos kiadóhoz, végül Gustavo és a Universal értett meg engem igazán, és fogadott el olyannak, amilyen vagyok. Számomra ez volt a legnagyobb ajándék, amit csak kaphattam.

Olyan elveszett voltam, és egyszer csak felhívott Gustavo. Még sírtam is, nem hittem el, hogy mindez velem történik.

- Milyen érzés volt három Grammy-díjat nyerni az első albumoddal?

- Hú, tényleg csodálatos, nem is tudom elmondani. Emlékszem, Közép-Amerikában voltam, mikor valaki a Latin Academyből azt tanácsolta, hogy mindenképpen menjek el Miamiba, amikor felolvassák a jelöltek nevét. Azt válaszoltam, hogy semmi keresnivalóm sincs ott, nem megyek sehova. Végül mégis elmentünk, és hétszer olvasták fel a nevem.

Nem hittem el, olyan izgatott voltam, olyan boldog. Életem nagy lehetősége volt, a kulcs, amelynek köszönhetően kitárult a világ. Hihetetlen volt. A karrierem száznyolcvan fokos fordulatot vett.

- Miközben a második lemezedet írtad, gondoltál arra, hogy olyan dalokat írj, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket?

- Nem, egyáltalán nem. Miközben írok, csak arra összpontosítok, hogy kiadjam magamból az érzéseimet. Amikor az Un Dia Normalt írtam, arra ügyeltem, hogy kizárjam a fejemből az első album sikerét, a díjakat, hogy ismét magamat adhassam.

- Aggódtál amiatt, hogy néhányan nem értik majd meg a szövegeket?

- Néha eszembe jut, igen, de egyelőre spanyolul szeretném folytatni az éneklést.

- Hogy jellemeznéd a zenédet?

- Érzelemközpontú, latin ritmusok, tradicionális kolumbiai és modern dallamok keveréke – híd a népzene és a modern zene közt.

- Sokan szex-szimbólumnak tartanak. Mit gondolsz erről?

- (nevet) Hát, elsősorban a zenémre koncentrálok, ez a legfontosabb dolog, a többi kevésbé érdekel.

- Úgy tudom, mielőtt felvetted a Mi Sangre című albumot, kolumbiai katonákat látogattál meg a kórházban.

- Igen, a Volverte a Ver című számot ők ihlették. A legutóbbi kolumbiai turnémra is meghívtuk őket, a VIP szekcióban nézhették végig a koncertet.

- A La Camisa Negra című számod négy európai országban listavezető lett.

- Nagyon boldog vagyok, nem is mertem volna gondolni, hogy ilyen sikeres lesz. Spanyolországban természetesen értik, miről énekelek, hiszen ugyanazt a nyelvet beszéljük, de hogy Olaszországban, Németországban és Franciaországban is ennyire népszerű lesz, tényleg nem gondoltam volna.

A sikerem erőt ad, hogy a világ többi részével is megismertessem a zenémet.

- Mit gondolsz, az emberek fogékonyak a latin kultúra iránt?

- Igen, az utóbbi két évben, amikor többször jártam Európában és az USA-ban, azt tapasztaltam, hogy tisztelik a kultúránkat és a nyelvünket. Egyre többen jönnek hozzánk nyaralni, és ezáltal is megismerik a kultúránkat és a kolumbiai embereket.

- Mik a terveid a jövőben?

- Turné, turné, turné. Hamarosan Európába is ellátogatok, nagyon élvezem a koncertezést, ezt szeretem legjobban az egészben!