Miguel de Cervantes Saavedra (1547. szeptember 29. - 1616. április 23.) kalandos életű spanyol regény- és drámaíró, költő, Don Quijote figurájának megalkotója, a spanyol irodalom talán legismertebb képviselője. Hírneve szinte teljes mértékben a La Mancha lovagjáról írt portréján alapszik, más munkái kevésbé jelentősek. Már életében nemzetközi elismertségnek örvendett – Shakespeare is olvasta regényét – ennek ellenére szegény emberként halt meg.

Ifjúsága

Miguel de Cervantes Saavedra nehéz és kalandos élete Alcázar de San Juan kisvárosában kezdődött. Kisnemesi családban született, édesapja gyógyszerész és sebész volt. Édesanyja, Leonor de Cortinas hét gyermeknek adott életet, akik közül Miguel volt a negyedik. Az író gyermekkora során bejárta az országot (járt Valladolidban, Córdobában és Sevillában is), miközben apja munkát keresett. Madridban a humanista Juan López de Hoyos tanította 1568 - 1569 között, majd Rómába utazott Guilio Acquavita szolgálatában, aki 1570-ben bíboros lett (mások szerint menekülnie kellett, mivel megvádolták, hogy párbajban megölt egy építőmestert).

Katonai pályán

Ugyanebben az évben csatlakozott Cervantes a Nápolyban gyülekező, Oszmán Birodalom ellen induló spanyol hajóhadhoz. Részt vett a lepantói csatában, ahol megsérült és örökre lebénult a bal keze. Az író nagyon büszke volt a dicsőséges győzelemben vállalt szerepére, innen kapta ragadványnevét: el manco de Lepanto (Lepanto rokkantja). Egy ideig Szicília szigetén, Messinában lábadozott, majd miután felépült, folytatta katonai karrierjét.

1575-ben bátyjával, Rodrigóval hajóra szállt, és az El Sol (A Nap) nevű hajón elindult Spanyolország felé. A gályát azonban kalózok kerítették hatalmukba Arnaute Mami vezetésével, aki Algírba szállította a fivéreket rabszolgának. Rodrigót 1577-ben kiváltották, ám a mórok úgy gondolták, hogy Miguel értékesebb fogoly, mivel fontos személyiségek (köztük Don Juan de Austria, lepantói győztes) ajánlóleveleivel büszkélkedhetett. Családja és a trintitárius lovagrend csak öt év rabság után tudott elegendő pénzt összegyűjteni a kiváltására. Cervantes közben többször megpróbált megszökni, ám mindig sikertelenül.

Kalandok Spanyolországban

Az 1580-ban 500 escudóért szabadon engedett Cervantes visszatért Madridba, ahol ideiglenesen rosszul fizetett hivatali állásokat vállalt. 1584-ben feleségül vette a nála 18 évvel fiatalabb Catalina de Salazar y Palaciost, egy jómódú paraszt leányát. A frigy gyermektelen maradt, noha Cervantesnek már volt egy lánya (Isabel de Saavedra) egy színésznővel (Ana Franca de Rojas vagy Ana de Villafranca) fennálló korábbi viszonyából. Isabel a háztartásban dolgozott cselédként, ám csapodár életmódjával sok gondot okozott apjának. Cervantes rajtuk kívül még édesanyjával és két meg nem házasodó lánytestvérével lakott együtt.

Az 1580-as évek végén elhagyta feleségét, a következő húsz évben pedig, mondhatni, nomád életmódot folytatott: dolgozott felvásárló ügynökként a spanyol Armada számára, de adószedő is volt. Ilyen minőségben csődbe jutott, majd legalább kétszer (1597; 1602) bebörtönözték pénzügyi szabálytalanságok miatt. Általában úgy tartják, hogy Cervantes ártatlan volt, csak a hálátlan feladat áldozata lett.

1596 és 1600 között elsősorban Sevillában élt, 1604-ben Valladolidba, III. Fülöp udvara közelébe költözött, 1606-ban pedig végleg letelepedett Madridban. Továbbra is pénzügyi gondok gyötörték, ráadásul amikor egy Gaspar de Ezpeleta nevű nemesembert halálosan megsebesítettek az író háza előtt, bebörtönözték azzal a gyanúval, hogy köze volt a gyilkossághoz. 1616-ban halt meg, három nappal azután, hogy befejezte a Lemos grófjának ajánlott regényét, mely a Los Trabajos de Persiles y Sigismunda (Persiles és Sigismunda hőstettei) címet viselte.

Irodalmi munkássága

Lásd még: Don Quijote

Cervantes Andalúziában kezdett írni 1580-ban. Első drámájában, a Los Tratos de Argel című darabban a mór fogságban szerzett tapasztalatait dolgozta fel. Cervantes közlései alapján 20-30 drámát írhatott, de csak két másolat maradt fenn. Első fontosabb műve a Galatea című bukolikus románc volt (1585), ami azonban nem keltette fel a közönség érdeklődését, így annak ellenére, hogy többször megígérte, nem írta meg a folytatását (erről még a Don Quijotéban is írt). Darabjain túl jelentős verses alkotása volt a Viaje del Parnaso című allegória (1614), amelyben jóindulatú, ám meglehetősen unalmas áttekintést nyújt kortársai művészetéről. Cervantes tisztában volt vele, hogy nincs nagy költői tehetséggel megáldva - a későbbi generációk is hasonlóan gondolkodtak róla. A Novelas Ejemplares (1613, Válogatott novellák) című kötete talán legjobban sikerült kisprózai műveit tartalmazta.

A hagyomány szerint a Don Quijotét (teljes címén: Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha) Argamasilla börtönében írta La Mancha grófságban. Az író szándéka az volt, hogy minél egyszerűbb nyelvezetű regényében képet adjon kora társadalmáról, közben pedig megfricskázza a rendkívüli népszerűségnek örvendő lovagregényeket és pikareszkeket. Amikor a regény első része 1605-ben megjelent, Cervantes nagy elismertségre tett szert - ami azonban csak kevéssé látszott meg anyagi helyzetén, ráadásul a kor legnagyobb befolyással bíró drámaírója, Lope de Vega is kárhoztatta őt. A könyv második részét 1615-ben adta ki annak hatására, hogy egy író már megalkotta a népszerű első rész folytatását. Mindezt bele is írta az első modern regénynek tekintett művébe.

Cervantes hagyatéka

Cervantes - és főképpen a Don Quijote - óriási hatást gyakorolt a világirodalomra. A „búsképű lovag” alakját a világ minden táján ismerik. Rengeteg alkotót megihletett a mű, hatása kimutatható többek között Sir Walter Scott, Charles Dickens, Flaubert, Herman Melville, Dosztojevszkij és James Joyce művészetén. Jorge Luis Borges novellát írt egy Pierre Menard nevű íróról, aki gondos előtanulmányok után szóról-szóra megírta a Don Quijotét.